Előző este a férje figyelmeztette, hogy időben jöjjön haza, mert elérkezett a kihallgatás pillanata, Korán ment haza, és megkérte Madeline-t, hogy Cuki nála maradhasson, mert vendége van, valaki a bevándorlási hivataltól beszélni akar vele. Hát ez csak természetes, Darling, mondta Madeline, legalább mi, strangerek tartsunk össze, hiszen ezek az öntelt angolok nemcsak Napóleonunkat gyűlölik, de minket, franciákat is. Az idegen Péter társaságában várta őt, és Mister Green néven mutatkozott be, de Flóra tudta, hogy álnevet mondott. Ez különösképpen nem zavarta, ezt így csinálják mindenütt a világon, ahol titkosszolgálatok működnek. Langlois, amikor ügynökeivel találkozott, Dubois néven mutatkozott be. Lányi Dávidnak is több álneve volt, ő és barátai az angol neveket részesítették előnyben. N

