Hazafelé jövet a tócsákat kerülgetve nem akartam mérleget készíteni, felesleges is lett volna, mert az én mérlegem már régen elkészült. Te aztán, Dávidkám, biztosan emlékszel, s tudod, hogy tárgyba vágóan milyen volt az én legjobb meggyőződésem szerinti tartozik-követel főkönyvi kivonatom. És hidd el, e szívet-lelket felkavaró film után isteni érzés volt arra gondolni, hogy hétfőn egy tiszta, világos, titkok helyett munkagépekkel teletömött iroda vár, s az íróasztalom ügynöki jelentések helyett békés üzleti levelekkel lesz tele. És ne is haragudj érte (Gedanken sind Zollfrei), de az is nagyon jó érzés számomra, hogy tudom, téged is „csupán” kézirattömegek fenyegetnek eltemetéssel, s legnagyobb gondod egy csomó fékezhetetlen, véletlenül sem neurotikus, de azért örökké sértődött, állandó lel
