És most, drága Dávidom, hiába vagyok halálosan fáradt, undorral elkezdek készülődni egy előre unt, gyilkosan lélekölő vacsorára, amit a férj emigránsok között betöltött és hősiesen viselt rangja, méltósága, tekintélye hétről-hétre megkövetel. Szakszerűen és magamtól is fintorogva elkészítem maskarámat, mellyel legalább tizenöt évet lecsalhatok sokasodó éveimből, szóval felöltözöm, nagyon lady-like és brit és hűvös és dekoratív hölgynek, hogy végigémelyegjek még két vagy három házaspárral egy mondain vacsorát, egy gyalázatosan divatos lokálban. A taxiban a férj megkérdezte:
– Mikor adja át azt a Magyarországról küldött üzenetet?
– Talán holnap. Vasárnap a jelek szerint nem lesz más dolgunk.
– Én nem ebédelek otthon, mert egy nem hivatalos beszélgetésem lesz a konzulátuson, legkorábban öt
