Tizennyolcadik fejezetPete zöldpaprikát aprított, mialatt beszéltem, és időnként bólintással jelezte, hogy hallja, amit mondok. Még nem kelt fel a nap, de fehér kötényét máris zöld és barna foltok pettyezték.
A konyhában csend volt, csak Pete kése kattogott a vágódeszkán, mintha írógépen kopogna. A felaprított darabokat azután félretolta, és kezdte elölről az egészet.
Összerezzentem, amikor nehéz lépteket hallottam a lépcső felől. Taylor lépett be a lengőajtón. Szürke pamutsortot viselt, a lábára bakancsot húzott, de nem kötötte be a cipőfűzőt. Megtorpant, amikor Pete rászegezte a kését.
Taylor rám nézett.
– Ne menj az étel közelébe – figyelmeztettem.
Taylor nem moccant. – Mit csinálsz? – kérdezte, és összefonta a karját, hogy ne fázzon annyira.
Letöröltem a könnyet az arcomról. – Pe
