Tyler nem érzett megkönnyebbülést. Az előbbieknél is feszélyezettebbnek érezte magát, és egyre fokozódó kétségbeesés ülte meg a lelkét. Maga körül mindent rossznak és félbeszakítottnak érzett.
Aznap éjjel csak sokára aludt el. Ült a szobája ablakában egy vállára terített takaró melegében, a halvány holdfény megcsillant a szemén, és az öccse hangját hallotta a fejében: Nem, de még halott sem volt. Ezek a szavak jutottak eszébe az iskolában is földrajzórán, amikor üzenetet kapott Lawrence-től:
Hallottad éjjel azt a kutyát?? Nem tudtam eldönteni, szóljak-e neked, de összeszartam magam; azt hittem, Fletcher az!
– Van valami, amit el kéne mondanod, Tyler? – szegezte neki váratlanul a kérdést Steve, amikor aznap este Tyler felfelé indult a szobájába. Tizenegy utánra járt az idő, és a nagyobb
