Lelassítom a lépteimet, és felé fordulok. Rafe is megáll, és gyengéden a karjába von.
– Minden rendben? – kérdezi két csók között.
Bólintok, és hozzá bújva próbálok erőt meríteni a folytatáshoz.
– Igen, csak arra gondoltam… lenne valami, amit én is szeretnék elmondani neked.
Szeme érdeklődve felcsillan, és a szám helyett most a homlokomat csókolja meg. Szorosan magához vonva lassan tovább sétál.
– Örülök, hogy ezt mondod, Bella – súgja a fülembe, mire megborzongok.
– Az apám… ő szokott így hívni… amikor még élt – kezdem fátyolos hangon.
Rafe megtorpan, és döbbenten bámul rám.
– Apád meghalt? – ismétli megrendülten.
– Tizenhárom éves voltam, amikor meghaltak mindketten. Anyám és apám.
Megilletődve vakarja meg a tarkóját, és homlokráncolva mondja:
– A francba, Raven. Ez rettenetes
