– Lefogadom, hogy nem a mai volt az eddigi legeredményesebb meccsed, nagymenő – ugratom kuncogva.
Ujjait a derekamba mélyeszti, és arcát a nyakamba fúrva mormolja.
– Az egész a te hibád. Boszorkány.
– Ez nem igazság – sóhajtom, és egész testemet libabőr futja be finom csókjaitól a nyakamon. – Biztos máson járt az eszed.
Rafe a kezei közé veszi az arcomat, és újból megcsókol, miközben emberek jönnek-mennek mellettünk lökdösődve.
– Pontosan tudod, hogy min járt az eszem, te bestia. De meg is mutathatom, ha akarod – dörmögi rekedtes hangon, és szétnéz, mint aki keres valamit. Megragadja a kezem, és húzni kezd befelé, az öltözők irányába. – Gyere! Van egy ötletem.
Szó nélkül követem. Ahogy beljebb haladunk a katakomba folyosóján, a tömeg is ritkul, és végül már csak mi ketten vagyunk. Ra
