Összezárt szemeimen keresztül is érzem, hogy engem bámul. Még egyek vagyunk testileg, de minden más értelemben szakadékok választanak el egymástól. Forró könnyek szöknek a szemembe, pedig nem akarok sírni. Nem érdemli meg, hogy sírni lásson. Csak a testem lett az övé, a lelkem elzáródott előle abban a pillanatban, amint behozott ebbe a mocskos szobába. A nevemen szólít, mire lassan visszafordítom a fejem és ránézek. A szemei vörösek, véreresek, haja a homlokába lóg, az arcán tanácstalanság ül. A szívemet keserűség facsarja és ordítani szeretnék a fájdalomtól, amivel gyászolom az éppen csak kinyílóban lévő kapcsolatunkat, ami ebben a pillanatban meg is halt. Őszintén fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék ezek után. Akkora bennem a csalódás, hogy azt képtelen vagyok szavakba önteni. Egyszerűen
