ÉbrenSzeptember 24., kedd
Egyedül ülök a lámpafényes nappaliban, és egy bögre forró csokoládét fogok körbe a két tenyeremmel, abban a reményben, hogy segít elaludni. Micsoda rémes, szörnyű hazaérkezés. Anya és Elle valószínűleg azt gondolják, bárcsak inkább Horvátországban maradtam volna, Freddie meg Rióban dönti magába sorra a koktélokat a tengerparton.
Most látom csak, mennyire számítottam arra, hogy a másik világ menekülőutat kínál az itteniből; menekülést a gyász kemény, könyörtelen frontvonalából. Bár ez a mai délután… nem épp ezzel szolgált. Inkább újra csüggedtnek és kétségbeesettnek érzem magamat, még rosszabbul vagyok, mint New York után, és ahogy végiggondolom a ma este történteket, egyre közelebb kerülök egy letagadhatatlan igazsághoz.
Az itteni gyógyulást lecseréltem az otta
