ÉbrenMájus 20., vasárnap
Csöngetnek. Pillantásom az órára siklik, bosszant, hogy valaki megszakítja tevékenységemet: a semmit. Igen, dél közeledtével még mindig pizsamában vagyok, de hiszen vasárnap van, vagy mi?! Sőt, mi több, még le is tusoltam. Tényleg. Őszintén, legszívesebben itt hevernék, mint egy szobor, míg a kanapé be nem nyel teljesen. Ez valóban megtörténhet ám, pont ma reggel láttam a tévében: a kanapét átitató vegyi anyagok élve fel tudnak falni egy embert, ha elég hosszan hever ott. Forgatom a fejemben azt a nem minden vonzerő nélküli éber álmot: hogy a kanapé, afféle óriási, szövetből készült Vénusz légycsapója módjára megnyílik, és a teljes testemet elnyeli. Ám nem adatik meg számomra a luxus, hogy hagyjam ezt valóban megtörténni: Elle kukucskál befelé az ablakfülke felől,
