Kezdtem egy kicsit sajnálni Madisont. A családom nagyon értett hozzá, hogy keresztkérdéseknek vesse alá, és mintha mindenki a rossz zsarut játszotta volna.
– Csak azt szeretném mondani… nagyon sajnálom, hogy… szóval hogy… – hebegett Mad.
– Hogy haldoklom? – fejezte be a mondatot helyette apám, teljesen közönyös hangon. – Igen, kedvesem. Én sem örülök neki.
Madison elpirult, lenézett az ölébe.
– Nagyon sajnálom. Kérem, bocsásson meg. Ilyen helyzetben egyszerűen nem találok szavakat.
– Ez igazán nem a te hibád. – Egy korty whiskeyt ivott kimért, lassú mozdulatokkal. Úgy nézett ki, mintha én lennék, idősebb változatban; magas termet, dús ősz haj, hideg tekintet. – Nem hiszem, hogy lenne ember, aki jól tudna beszélgetni egy haldoklóval az állapotáról. Legalább tudom, hogy Chase-nek lesz k
