Kilométer: 930Villogó rózsaszín és kék fényben fürödve ácsorogtunk az épület előtt. Ami bizony nem benzinkút volt, és nem is étkezde.
– Passzolom – mondtam, és azonnal el is kezdtem távolodni. Bármennyire is nem érdekelt, hová lyukadunk ki, ennél azért lehetett volna nagyobb szerencsénk. Bailey megragadta a karomat.
– De nézd csak a kocsikat, amik itt parkolnak! Valaki csak elmegy.
A kerekded, neonszínekbe öltöztetett női alakra mutattam, aki kagylóhéjakba öltözve világított le ránk:
– Talán nem olvastad el a feliratot. Segítek! Az áll itt, hogy: „Sellők – Tengeralatti palota és úriemberklub”.
– És?
– Ez egy sztriptízbár, Bailey!
– Tudom!
– Itt aztán nincs egy nagymami se karamellás cukorkával. Ezt tutira mondom.
– Bemegyünk, és kiválasztjuk a legvékonykább, legvéznább üzletembert
