Angyali Tervek

17. Fejezet

Anna nézőpontja



A hölgy, aki hívott, nagyon kedvesnek tűnt. Újra ismertette az a feltételt, miszerint a munka csak egy bizonyos időre szólt, és azt is elmondta, hogy a betanulási idő nem biztos, hogy hosszú lesz. Amit mondott, kicsit megijesztett, hiszen nem tudtam, hogy meg tudok-e tanulni egy ilyen munkakört, de úgy voltam vele, ha már belevágtam, akkor meg is fogom csinálni.

Mivel nem volt munkám, és igen csak untam már itthon ülni az önsajnálatban, megkértem a hölgyet, hogy jelöljön ki nekem egy napot és egy időpontot, és én ott leszek. Mivel az idő sürgetett, ezért még aznapra behívott.

Onnantól kezdve, hogy leraktuk a telefont, valamiféle pánik lett rajtam úrrá. Mindig izgultam egy állásinterjú előtt, de ez most más volt. Most pályát szerettem volna változtatni, és kaptam egy lehetőséget, hogy ezt megtehessem. Nem akartam elszúrni.

Bár a munka csak rövidtávú volt, bíztam abban, hogy a tapasztalat, amit ott szerezhetek, segít majd kitörni a hotel takarítási pozíciókból és talán segít majd kapcsolatokat kiépíteni, ami majd a jövőben jól jöhet, ha újra el kell majd helyezkednem.

A bérigény nem volt téma. Csak annyi volt a hirdetésben, hogy versenyképes, ami arra engedett következtetni, hogy nem lesz egy álomfizetésem, de arra gondoltam, ha már csak egy kicsit kereshetnék többet, talán változtatni tudnék az életemen.

Ahogy múlt az idő, egyre jobban izgultam. A szekrényemhez mentem, és hirtelen pánikolni kezdtem. Általában turkálókból öltözködtem, mivel mást nem engedhettem meg magamnak, de találtam egy régi farmert, amit nem hordtam agyon, és egy kötött fehér pulcsit, ami szintén nem volt rajtam sokszor.

A hajamat lófarokba kötöttem, és ki is sminkeltem magam, persze, csak visszafogottan. Amikor a tükörbe néztem, egészen elégedett voltam magammal.

Még mindig volt egy kis időm, de nem tudtam, hogy mivel üthetném el a maradék kb. Fél órát. Gondoltam rá, hogy fel is készülhetnék az interjúra, de mivel fogalmam sem volt egy ilyen állásról, így nem tudtam, mivel is kellene felkészítenem magam az interjúra.

Amikor végül itt volt az idő arra, hogy elinduljak, felvettem a kabátomat, ami, bár eddig erre sosem figyeltem, egy kicsit megkopottnak tűnt már. Sóhajtottam és kimentem a lakásból. Amíg lesiettem a lépcsőn, addig arra a mondásra gondoltam, ami arra buzdít, hogy fogadd el a problémát, ha nem áll módodban változtatni rajta, ha pedig tudsz rajta változtatni, akkor változtass. Mosolyogtam magamban, ami megállapítottam, hogy én most pontosan ezt teszem.

Kicsit sokat kellett várjak a metróra, de nem aggódtam, hogy elkésem, hiszen időben indultam. Amikor kijöttem az aluljáróból és rátértem az Andrássy útra, valami még nem ismert izgalom lett rajtam úrrá.

A luxus környezetet már megszoktam, hiszen a hotelek, ahol eddig dolgoztam, gyöngyörűek voltak. De ez most valahogy más volt.

Amikor megtaláltam a címet, sóhajtottam egyet és becsuktam egy pillanatra a szemem. Próbáltam megbeszélni magammal, hogy ez csak egy interjú, és ha nem sikerül, akkor majd tovább lépek. De valahogy a belső énem ezt nem akarta elfogadni. Valahogy minden érzékem azt üzente, hogy ennek most sikerülnie kell.

Csengettem, és a már ismerős, kedves női hang köszöntött.

– Üdvözlöm, Mezei Anna vagyok, és az interjúra jöttem. – Mondtam, és abban a pillanatban nyitották a kaput.

Ahogy felmentem a lépcsőn, rögtön megláttam a cégért, és mivel vártak, így csak kinyitottam az ajtót és beléptem. Az iroda nagyon szép volt. A vastag szőnyegbe belesüppedt a lábam, és hirtelen arra gondoltam, micsoda nehéz dolga lehet a takarítóknak, főleg télen, de hamar elhessegettem ezt a gondolatot, hiszen most nem ezért jöttem ide. Ahogy tovább sétáltam, megláttam egy hölgyet. Rovid, szinte fiús haja volt, és még akkor is, ha a kék szeme egy cseppnyi hidegséget sugárzott, a mosolya ellensúlyzta azt.

– Anna, igaz? – Kérdezte, és én bólintottam, amíg visszamosolyogtam rá.

– Üdvözlöm – mondtam, és ő fölállt és kezét fogott velem.

– Nánási Veronika vagyok, de hívjon csak Veronikának. Erre tessék! – Mondta, majd egy ajtóhoz sétált, és én követtem.

Kinyitotta azt, és intett, hogy menjek előre, de mivel idősebbnek tűnt, mint én, megtorpantam, és előre akartam engedni, de ő rázta a fejét, és én úgy döntöttem, nem vitatkozom, így beléptem a szobába.

A terem elég nagy volt. Valószínűleg megbeszéléseket szoktak itt tartani. Leültem, és Veronika szintén leült velem szemben, az önéletrajzomat tartva a kezében.

– Nos, Anna, látom, még nem dolgozott hasonló helyen.

– Nem. – Mondtam.

– Hallott már a BET Group-ról? – Kérdezte, és hirtelen ez a kérdés eszembe juttatta, hogy például megnézhettem volna a maradék időmben, hogy mivel is foglalkozik a cég, ahova jelentkeztem.

– Nem. Sajnos még nem hallottam róla. – Vallottam be, remélve, hogy nem ez lesz a döntő tényező abban, hogy megkapom-e a munkát.

Veronika Mosolygott.

– Semmi baj. Szóval a BET Group egy marketingcég. Még ha ez az iroda kicsinek is tűnik, egy igen nagy, globális cég, amely évtizedek óta a Betlendy család tulajdona. Ez a központi irodánk, de még kilenc található Magyarországon belül, valamint Európa szerte huszonegy, Amerikában pedig három irodája van a cégnek. Ez természetesen azt jelenti, hogy számos külföldi ügyfelünk van.

Amikor ezt kimondta, elkezdtem pánikolni magamban. Egy nagyon alap angoltudásom volt, hiszen néha meg kellett oldani a kommunikációt a szállodai vendégekkel, na meg mindig is szerettem volna egy idegen nyelvet beszélni, de hogy én nem tudnék egy ügyfelüket is eligazítani, abban biztos voltam. Hirtelen egy sötét gondolat futott át az agyamon. Talán a kedvesség álarca mögött egy rossz ember húzódott meg, és csak azért hívott ide, hogy vegyem tudomásul azt, hogy én nem idevaló vagyok.

– Sajnálom, de én nem beszélek idegen nyelvet. Egy kicsit talán tudok angolul. – Ismertem el.

– Nem kell emiatt aggódni, Anna. It mi nem fogadunk megrendeléseket, és az ügyfelek általában Betlendy úr privát számát hívják vagy e-maileznek neki.

A válasza megnyugtatott.

– Nekünk a többi iroda megkereséseit kell fogadunk. Le kell töltenünk a kimutatásokat. Utakat, megbeszéléseket, találkozókat szervezünk és kapcsolatot tartunk a többi irodával. Nem mondanám annyira nehéz munkának, de hibázni nem szabad.

– Értem. – Mondtam.

– Általában reggel nyolctól négyig vagyunk itt, de Betlendy úr mindig kompenzálja, ha tovább kell maradni. A fizetés fixen 550.000 Ft nettó, ami minden hónap elsőjén, pontosan délben érkezik meg a megadott számlára.

Hiába beszélt. Valahogy én annál a picivel több mint félmillió forintnál ragadtam le. Már biztos voltam benne, hogy ez valami vicc, és vártam, hogy mikor jön a csattanó, de amikor Veronika mondta, hogy holnap reggel nyolc órára vár, én teljesen le voltam döbbenve.

Amikor kiléptem az ajtón, egyszerűen úgy éreztem, enyém a világ. Talán még soha nem éreztem magam ennyire boldognak.