Angyali Tervek

16. Fejezet

Tamás nézőpontja

Még nagyon korán volt, mikor felkeltem. Valahogyan nem tudtam aludni. Laura elég mélyen aludt, hogy ne ébredjen fel rá, hogy felkeltem mellőle. Miután végeztem a fürdőszobában, az étkezőbe mentem. Nóra már természetesen ébren volt.

– Jó reggelt, Betlendy úr! Hozhatom a reggelijét vagy szeretné megvárni Grétit? – Kérdezte.

Rámosolyogtam.

– Megvárnám a lányomat. Egyelőre csak egy kávét kérek.

– Máris hozom. – Mondta, majd mosolyogva kiment az étkezőből. A napi újság már az asztalon volt. Olvasni kezdtem. Bár ritka volt, hogy Laura egy időben kelt velem, azokon a ritka alkalmakon is gúnyolódott rajtam, amiért még mindig a papírújságot olvasom. Nem tudom, miért, de valahogy jobban szerettem, mint az internetet.

Nóra hamarosan megjelent a kávémmal. És én nyugodtan iszogattam, amíg átolvastam az újságot. Jobbára a politikai események érdekeltek, noha a politika engem sosem befolyásolt.

Lassan eltelt az idő, és Erika megérkezett Grétivel. A lányom szemei még mindig álmosan csillogtak, de alapjában véve jó kedve volt. Miután kaptam egy puszit az arcomra, leült velem szemben, és Nóra már szervírozta is a reggelit. Miután végeztünk, Erika lehozta Gréti aznapi plüssállatát, amit az óvódába vitt magával, majd kabátot vettünk fel, és cipőt húztunk, mielőtt kimentünk a házból.

– Apa! Nagyon hideg van. – Mondta, majd gyorsan beszállt a kocsiba. Valóban fagyott, és minden tiszta deres volt. Szép látvány volt, nekem tetszett, de nem volt időm gyönyörködni benne. Gyorsan beszálltam az autóba, és feltoltam a fűtést egy kicsit, hogy Gréti ne fázzon.

Nem igazán beszélt, amíg az óvódához értünk, és a hideg miatt sietett befelé. Az óvónője mosolyogva üdvözölt, mint általában, és én segítettem Grétinek átöltözni. Majd, amikor készen volt, elköszöntem tőle és megvártam, amíg besiet a terembe. Mosolyogva néztem, hogy már csatlakozott is a játszótársaihoz, majd megfordultam és visszamentem az autómhoz. Az irodába vezettem.

Veronika már természetesen ott volt, és gondterheltnek tűnt.

– Jó reggelt, Tamás. – Üdvözölt.

– Jó reggelt. Van valami újság? – Kérdeztem, és ő rázta a fejét.

– Nem, nincsen semmi. – Mondta, és átnyújtotta nekem az aznapi dossziét.

– Kér egy kávét? – Kérdezte, és én bólogattam.

– Igen, köszönöm!

Veronika felállt és a konyha felé sietett, én pedig a dossziéval a kezemben besétáltam az irodámba. Levettem a kabátomat, és leültem az íróasztalomhoz. Veronika nem sokára megjelent a kávémmal, és csak akkor jutott eszembe, hogy tegnap megbeszéltünk, hogy keres valakit maga mellé.

– Veronika! Meghirdette már az állást? – Kérdeztem. Erre ő grimaszolt.

– Igen, meg.

– És? – Kérdeztem meglepve. Biztos voltam benne, hogy történt valami, hiszen ő nem szokott grimaszolni.

– Egy ember jelentkezett eddig.

– És mi a baj vele? – Kérdeztem meglepetten, mire ő felnevetett.

– Egy fiatal, csinos lány jelentkezett, ami nem is lenne baj. Van érettségije, de a tapasztalata – mondta, és rázta a fejét.

Én elmosolyodtam.

– Mi van a tapasztalatával? – Kérdeztem.

– Takarítás. Ez a lány nem csinált eddig mást, csak takarított. Félre ne értsen, Tamás, a munka az munka, és a takarítás mindenhol elengedhetetlen, de sajnos valószínűleg a lánynak fogalma sincs erről az én munkámról.

Nem tudom, miért, de valamiért nem tudtam vele maximálisan egyet érteni.

– Talán pályát szeretne váltani. – Mondtam.

– Na, az már egyszer biztos. De sajnos nekem bármikor mennem kell, és ha nem lesz időm mindenre megtanítani, akkor lesheti, hogy ki fogadja a hívásait, Tamás.

Mosolyogtam megint, amiről Veronika természetesen látta, mit gondolok.

– Tamás, tudja, maga nagyon ritka ember. – Mondta, ami meglepett.

– Ezt most miért mondja? – Kérdeztem.

– Magának, attól függetlenül, hogy nagyon sok pénze van és egy jól működő, globális cég tulajdonosa, hatalmas szíve van. Ami nagyon ritka.

A fejét rázva sétált ki az irodából, és én még sokáig mosolyogtam azon, amit mondott. Bár a megjegyzése nagyon jól esett, egyben el is szomorított. Igazából elmondhattam, hogy minden megadatott nekem az életben, valóban, egy dolgot kivéve, és az egy rendes, szerető feleség volt.

Eltelt egy kis idő, és nekem szükségem volt egy kimutatásra. Tudtam, hogy ebben az időben Veronika már megkapta, de nem akartam felhívni. Annyi mozgás nem árt – gondoltam, szóval kisétáltam az irodából.

Meglepetésemre nem volt az asztalánál, szóval a székébe ültem, és átnéztem a papírokat az asztalon a kimutatást keresve, de hirtelen megtorpantam, mikor a kezembe került egy önéletrajz. Nem a leírtak keltették fel az érdeklődésemet, hanem a fénykép, ami az önéletrajzon szerepelt. Láttam már ezt az arcot, és teljesen tisztán emlékeztem, hogy hol. Még akkor is, ha akkor a lány szemei vörösek voltak a sírástól, és nagyon zaklatott volt, bárhol és bárhogy felismertem volna.

Gyorsan átfutottam a leírtakat, remélve, hogy Veronika nem erről a lányról beszélt, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy ő volt az. Csak takarítás szerepelt a tapasztalatok helyén. Annának hívták. Fiatal volt és szép. Az, hogy munkát keres, elindított egy gondolatmenetet a fejemben. Talán annak, hogy munkát keres, volt köze ahhoz, hogy akkor, amikor a Ligetben nekem jött, miért volt annyira szomorú.

Sóhajtottam, majd visszatettem az önéletrajzot az asztalra. Az iratot, amit kerestem, megtaláltam és visszamentem vele az irodámba.

Akárhogyan is próbáltam a munkámra fókuszálni, nem ment. Egyre csak az a lány járt a fejemben. Természetesen a címe is beleivódott az agyamba, és tudtam, hogy az egy borzasztó környéke volt Budapestnek. Nyilvánvalóan anyagi okai voltak, hogy ez a szép, fiatal lány ott élt.

Próbáltam dolgozni, de észre kellett vegyem, hogy valamiféle bűntudatot éreztem. Lehet, hogy szeretett volna jobb életet élni, lehet, hogy nagyon ügyesen végezné a dolgát. Veronika munkája nem igényelt diplomát, és lehet, hogy ez a lány a kapott esélyt úgy becsülné meg, mint még soha senki.

Vettem egy mély lélegzetet és felálltam. Kisétáltam az irodámból, és ezúttal Veronika a helyén volt.

– Miben segíthetek, Tamás? A kimutatást keresi? – Kérdezte és elkezte keresni az iratok között.

– Nem. Kijöttem az előbb és már megtaláltam. Más miatt jöttem.

– Mi miatt? – Kérdezte.

– Szeretném, ha legalább behívná interjúra a jeletkezőt. Azt a fiatal lányt, akit mondott, hogy csak takarított eddig.

Veronika szemei tágra nyíltak.

– Tamás, szerintem hamarosan fognak jelentkezni többen is.

– Igen, de én szeretném, ha adnánk ennek a lánynak egy esélyt. Gondoljon csak bele! Ha a takarításból szeretne kitörni, szerintem mindent meg fog tenni, hogy megfeleljen az elvárásoknak.

Veronika egy pillanatig csak nézett rám.

– És még a végén lecserél engem is. – Mondta, de egyértelműen csak viccelt.

– Sosem tennék ilyet. A munka csak ideiglenes, és ezen nem áll módomban változtatni.

Veronika sóhajtott egyet, majd a kezébe vette az önéletrajzot.

– Mondom én, hogy magának áldott jó szíve van, Tamás. Egyszer majd a jó szíve fogja nyomorba dönteni. – Mondta viccesen, míg felemelte a telefonkagylót.

Én csak mosolyogtam és visszamentem az irodámba.