6.
Két hét telt el, hogy Andrissal utoljára találkoztam. Június tizennegyedikén Buzás Pali telefonált. Keressem fel, beszélni akar velem. A hivatalában találkoztunk. Megöregedett ő is, haja megritkult, szeme alatt táskás lett a bőr, s már nemcsak az olvasáshoz használt szemüveget, hanem a távolba látáshoz is. Nem hízott el, talán csak valamivel testesebb lett. Tudtam, hogy nyugdíjba készül. Ráckevén épített magának egy hétvégi házat, mint mondta, ott fogja eltölteni a hátralevő életét a vízparton.
– Nem írod meg az emlékirataidat? – kérdeztem.
– Nem. Pecázni fogok. Pecázni, és az unokáimat nevelem. Andris ügyét le kell zárnunk – mondta minden átmenet nélkül…
– Le kell zárnotok? – kérdeztem csodálkozva.
– Igen. A főnökség így döntött.
– De hiszen te vagy a főnök.
– Igen, de nekem is
