11.
Andrist a nyomozó elvezette. Rendeztem az irataimat, feljegyzéseimet. Észre sem vettem, amikor Buzás Pali belépett az ajtón. Andris üresen hagyott székét közelebb húzta, aztán leült.
– Nos? – kérdezte.
Eltűnődve néztem kövérkés arcába.
– Egyre biztosabb vagyok benne, hogy Andris becsületes gyerek.
– Lopott.
– Tudom. Azzal együtt.
Megvakarta fejét.
– Negyvenötben kerültem a rendőrséghez –mondta elgondolkodva. – De ilyen furcsa ügyem még nem volt. Ül előttem egy fiatalember. Bűnös. Tényekkel bizonyítottan az. Vállalja. És nekem, a bűnüldözőnek a bűnös rokonszenves.
– Mondd, Pali, nem gondoltál még arra, hogy Andrisnak mesélj az apjáról meg Béláról?
– Meséljek? Mit?
– Mondjuk azt, hogy miért nem rehabilitálták.
– Elmondtam.
– Azt is, hogy Béla milyen gyalázatos szerepet válla
