15.
Fáradtan ült, látszott rajta, hogy az emlékezés, a történtek átélése kimerítették őt. Sovány arca megnyúlt, beesett, bőre ráfeszült arccsontjára. Feketekávéval és hűsítővel kínáltam. Lassan kavargatta kávéját: És azt mondta.
– Mit gondol, miért voltam magához őszinte?
– Már mondtad.
Hörpölt a kávéból.
– Nem ismered magadat. Úgy emlékszem, ezt mondtad. Előre nem tudhatod, hogyan fogod elviselni a rabságot. Bizonyos dolgokra nagyon érzékeny vagy. Van benned némi szorongás is. Félsz. Önmagádtól. Aztán valami olyasfélét is mondtál, hogy nem nagyanyád természetét örökölted, inkább apádét. És a börtönben sok minden történhet. Még az is, hogy hazavágod magad. Szóval azt akarod, hogy legyen valaki, aki tudja, loptál, de nem vagy csibész, elvetemült gonosztevő. Igen, ez világos. De én a te
