Két hete, hogy elvállalta a felajánlott állást. Fárasztó napok voltak azóta mögötte. Összeállított egy remek csapatot, akik precízen, készségesen követték az utasításait, de voltak nagyon jó ötleteik, együtt találták ki a lap végleges arculatát, a rovatokat, válogattak újságírókat, akikkel együtt szeretnének dolgozni. Boros István meg volt elégedve a munkájával, és úgy tűnt, a tervezettnél hamarabb ki tudják adni az első próbaszámot. A gyerekei nagyon megértőek voltak, eddig nem okozott gondot – még ebben a húzós időszakban sem –, hogy a megszokott programjaikra, iskolába elvigye, elhozza őket. Tamás pár napig alig szólt hozzá, amiért nélküle, és főleg a véleménye ellen döntött. Igazság szerint Mara jobban élvezte a pörgést, a találkozókat, a határidőket, mint amennyire elsőre gondolta.

