Majdnem egy hét telt el, amióta beszéltek, és Mara megígérte, hogy keresni fogja. Már azt hitte, meggondolta magát, hogy a lelkiismerete győzött. Tegnap reggel viszont felhívta. Matteo elég idétlennek érezte magát, amikor idegesen felvette a telefont. Annyira vágyott már a nőre, és a várakozás túl hosszú volt. De mivel Maráról volt szó, nem is bánta, hogy kihallatszik a hangjából az öröm. Túl lelkes volt, ezt másik nőnél nem engedte volna meg magának. Bár, ha őszinte akart lenni magához, talán egy nő sem váltott még ki belőle ilyen vonzalmat. Bárcsak más helyzet lenne, nem lenne férje, családja. Akkor az övé lehetne. De így be kell érnie a lopott órákkal. Azokra a rövid időkre Mara csak az övé volt. Úgy nézett rá, ahogy még eddig egy nő sem. Ezt is imádta benne. Az ablakból nézte, ahogy M

