Nem tudjuk, mily fent van fejünk, Míg magasabbak nem leszünk…
EMILY DICKINSON:Vágyódás
– Ha nem is fog mondani semmit – szólalt meg a kinti irodából Pat bosszús, mély hangja –, akkor meg ne hívogasson már!
Hétfő délután fél kettő volt. Strike a benti íróasztalnál ült, a mankói a falnak támasztva, és kekszet evett, miközben a vészesen felgyűlt bejövő e-mailjeit igyekezett áttekinteni. Kikiabált Patnek:
– Ugyanaz a szám? Megint csak lihegés?
– Most nem hallottam lélegzetvételt – felelte Pat, és odajött a nyitott ajtóba, kezében az elektromos cigarettájával. A háta mögött jóformán üres volt a külső iroda, csak a telefon árválkodott a padlón, és halmokban álltak a dossziék. Pat ezeket válogatta épp szét, hogy majd eltehesse az új iratszekrényekbe. – Csak hallgatott. Hülye marha.
– Majd
