De rajta vad mersz diadala csillan, Sötét nagysága ül ki rá büszke kínban, Vakmerő lélek, a bajban megerősödik, Halál, sors ki nem kezdhetik, meg nem szelídíthetik. FELICIA HEMANS:Haszdrubál felesége Egyik nyomozó sem szólt semmit az első tíz percben, miközben a Junction Road felé tartottak. Strike csak füstölgött magában a néma bosszúságtól, hogy Robin épp az előbb jóformán tehernek nyilvánította. Robin pedig, aki mindig is érzékenyen reagált a társa hangulataira, nagyon jól érezte, milyen kényes is ez a csend, és az út első felében csak gyűjtögette a bátorságot és a megfelelő szavakat a probléma megoldására. Épp egy piros lámpánál álltak, amikor végül tekintetét előre, az útra szegezve megszólalt: – Egyszer azt mondtad nekem, hogy őszintének kell lennünk egymással, különben cse

