A koromfekete szív

4

Aludj tovább, mint rózsa, félszegen, A szűz havon csak sétálj délcegen, Hisz telet csak tél búcsúztathat el.

HELEN JACKSON:Január

Robin összességében élvezte a síelést Zermattban. Már el is felejtette, milyen az, ha nyolc órát alhat egy éjszaka, jó volt az ellátás, a síelés és a társaság is. Szinte meg sem rezzent, amikor Katie elmondta (aggódó arccal vágott bele, de aztán megkönnyebbült, amikor Robin nyugodt maradt), hogy Matthew valóban elvitte magával Sarah-t Mashamba karácsonyra, és az újszülött kisfiukat is.

– Williamnek nevezték el – mesélte. – Egyik este összefutottunk velük a Pej lóban. Matthew nagynénje vigyázott a gyerekre. Ezt a Sarah-t én annyira nem bírom! Olyan naaaagyon öntelt!

– Én sem vagyok nagyon oda érte – felelte Robin. Örömmel hallotta, hogy sikerült elkerülnie az otthon, a városkájukban szinte teljesen elkerülhetetlen találkozást. Jövő karácsonykor Sarah családja kerül sorra bébimutogatóba, úgyhogy nem áll majd fent a véletlen összefutás veszélye.

Robin szobájából a hósapkás Matterhornra nyílt a kilátás. Úgy tört a világoskék ég felé, mint valami hatalmas agyar. A piramisra emlékeztető hegyoldalon aranyból hol barackszínre változott a fény, hol mélykékből hangaszínre, attól függően, milyen magasan járt a nap. Ahogy ült a szobájában egyedül, és nézte a hegyet, Robin legalábbis közelebb jutott ahhoz a békés, felmérő-átgondoló állapothoz, amiért eljött erre az útra.

Az egyetlen dolog, amit boldogan kihagyott volna belőle, Balt Ashe volt. A férfi néhány évvel idősebb volt, és gyógyszerészeti kémikusként dolgozott. Robin még akár jóképűnek is gondolta volna, csinos, vöröses szakállal, széles vállakkal, jókora kék szemekkel, és nem is volt épp taszító egyéniség, de a lány óhatatlanul is szánalmasnak találta valamelyest. Akármiről is folyt épp a beszélgetés, valahogy mindig sikerült visszaterelnie a válására, ami mintha teljesen váratlanul érte volna. Hatévnyi házasság után a felesége bejelentette, hogy nem boldog, már jó ideje nem az, összepakolt, és elment. Balt az első néhány napban kétszer is elmesélte Robinnak az egészet, és a második után (amely szinte szóról szóra megegyezett az elsővel) Robin mindent megtett, hogy ne mellé üljön le vacsoránál. Sajnos Balt nem vette a lapot, továbbra is Robin után mászkált, és olyan gyászos képpel próbálta rávenni, hogy meséljen részleteket a saját kudarcba fulladt házasságáról, amely akkor lett volna talán megfelelő, ha mindketten ugyanabban a halálos betegségben szenvednek. Robin igyekezett megnyugtatólag hozzáállni, azt magyarázta neki, hogy van még bőven választása, és hogy ő maga pont örül is neki, hogy ismét szabad lehet. Balt erre kissé vidámabban csillogó, vizenyős szemekkel nézett rá, és megjegyezte, mennyire csodálja benne ezt a vagányságot, Robin pedig tartott tőle, hogy kimondatlan invitálásnak vette, ahogy a függetlenség öröméről beszélt neki.

– Remek fiú, nem? – kérdezte reménykedőn Katie egyik este a bárban. Robinnak épp csak sikerült leráznia Baltot, miután az megint egy órán keresztül sztorizott neki a volt feleségéről.

– Nincs vele baj – felelte Robin, mert nem akarta megbántani az unokatestvérét. – De tényleg nem az esetem, Katie!

– De általában nagyon vicces! – ellenkezett csalódottan a lány. – Most nem a legjobb passzban látod. Várj, amíg bedob egy-két italt!

Csakhogy amikor szilveszterkor Balt számos sört és snapszot elfogyasztott, először nagyon hangos és heves lett tőlük (és nem különösebben vicces), utána meg érzelgős. Éjfélkor a két pár összecsókolózott, a zavart tekintetű Balt pedig tárt karokkal várta Robint. Az hagyta, hogy a férfi puszit nyomjon az arcára, majd rögtön megpróbált szabadulni. Balt részegen suttogott a fülébe:

– Olyan drága vagy!

– Köszi – felelte Robin, majd hozzátette: – Most már elengednél, légyszi?

Balt elengedte, Robin pedig hamarosan el is ment aludni, és gondosan bezárta a szobája ajtaját. Valaki bekopogott nem sokkal azután, hogy lekapcsolta a villanyt. Robin csak feküdt az ágyban, úgy tett, mintha aludna, és hallotta a lassan távolodó lépteket a folyosón.

A másik dolog, ami nem volt olyan tökéletes ebben a kiruccanásban, az az volt, hogy Robin hajlamos volt folyton Strike-on töprengeni meg a Ritz előtt történteken. Amikor épp sítalpakon igyekezett egyensúlyozni, könnyű volt nem gondolni a társára, máskor viszont a lekötetlen gondolatai vissza-visszatértek a kérdéshez, hogy mi lett volna, ha sutba dobja a gátlásait, a félelmeit, és hagyja, hogy a férfi megcsókolja. Ebből kérlelhetetlenül adódott a másik kérdés, ugyanaz, amelyet három évvel ezelőtt, a Maldív-szigetek langyos, fehér homokján fel-alá sétálva szegezett magának. Hát most már élete végéig minden szabadságát azzal fogja tölteni, hogy próbálja eldönteni, szerelmes-e Cormoran Strike-ba?

Dehogy vagy szerelmes, jelentette ki magában. Életed lehetőségét kaptad tőle, és lehet, hogy egy kicsit szereted is, mert hát a legjobb barátod, de nem vagy szerelmes belé.

Aztán már őszintébben folytatta: és ha mégis, akkor muszáj lesz túllendülnöd rajta. Jó, lehet, hogy tényleg megbántottad, amikor nem hagytad, hogy megcsókoljon, de még mindig inkább ez legyen, és ne az, hogy azt hiszi, csak epekedsz érte. Más sem hiányzik neki, mint egy fülig szerelmes munkatárs!

Bár olyasfajta nő lenne, gondolta, aki képes rá, hogy élvezzen egy csókot egy berúgott estén, aztán elkomolytalankodja! Abból ítélve, amit Strike szerelmi életéről tudott, ő pont az ilyet szereti, az olyan nőket, akik valami nemtörődöm módon mennek bele a játékba, ő pedig sosem tudta így.

Január második hetében ment vissza dolgozni egy nagy doboz svájci csokival. Mindenkinek, aki csak érdeklődött, köztük Strike-nak is, azt mondta, hogy remekül érezte magát.