Vonzó ajánlat

Chapter 4

február 17., szombat

Jude

Nem tudom, miért, de azt hiszem, ma este érzem a szerencse szagát a levegőben – nos, a szerencséét és egyben egy kibaszott sarkvidéki hidegfrontot is. Elmosolyodom a gondolatra, de egy kicsit gyorsítok a tempómon, hogy minél kevesebb időt kelljen kint töltenem ebben a pokolian zúzós téli szélben.

Két háztömbnyire vagyok az úticélomtól, amikor a telefonom rezegni kezd a kabátzsebemben, és ahogy előveszem, egy üzenet jelenik meg a képernyőn.

Bianca: Ráérsz ma este? Én biztos, hogy örülnék egy kis társaságnak...

Elvigyorodom, megrázom a fejem, és gyorsan begépelek egy üzenetet.

Én: Sajnálom, drágám. Dolgozom.

Bianca: :(

Mosolygok.

Bianca gyönyörű nő, de nem a barátnőm vagy a volt barátnőm. Még csak nem is igazán barátom, ha őszinte akarok lenni.

Kedves és aranyos lány, és időnként együtt lógunk, de ő csak egy a millióból – a millió lány közül, akik ugyanúgy megfelelnek egy kis ideiglenes szórakozáshoz, társaságnak vagy az élet bonyodalmaitól való figyelemeltereléshez.

Ha nőkről van szó, őszintén szólva általában így szoktam kezelni a helyzetet.

Nincsenek kötöttségek.

Nem járok senkivel.

Csak szórakozom egy jót. Tizenhárom évvel ezelőtt megtanultam – miután végignéztem, ahogy a legidősebb bátyámat, Remyt otthagyják az oltárnál –, hogy jobb ez így. Nincs lélekölő reménykedés, nincsenek nagy szerelmi kinyilatkoztatások, nincs várakozás arra az egy gyémántra, ami fényesebben csillog a többinél.

Nem szakad meg a szívem, hogy Biancát elutasítom, és akkor sem történne semmi, ha ő hagyna faképnél.

Bianca pótolható – és én is az vagyok. Mindannyian azok vagyunk. Ráadásul elég szerencsés vagyok ahhoz, hogy New Yorkban éljek, a világ egyik legnagyobb és legforgalmasabb városában – a lehetőségek itt végtelenek.

Átszlalomozom egy új menő étterem, a WigWam előtt összegyűlt kis tömegen, az ott állóknak a töke is lefagy, míg arra várnak, hogy bejussanak, én pedig kicsit szorosabbra húzom magamon a kabátot. Hiába mozgok, nincs olyan ember, akinek a ma esti fagy ne tudná lefagyasztani az orrát.

Basszus, de hideg van.

Rájövök, hogy a telefonomat még mindig a csupasz kezemben tartom a fagyos levegőn, mint egy idióta, így mindkettőt visszacsúsztatom a meleg zsebembe, közvetlenül a kézmelegítő fölé, amit indulás előtt raktam el. A telefon újra rezeg, de én már teljesen felkészültem arra, hogy ne vegyek róla tudomást – egészen addig, amíg újra és újra és újra meg nem rezzen.

Sóhajtok, visszahúzom a kezem a zsebemből, és a képernyőre nézek. Öt üzenetértesítést pillantok meg a testvéreimmel folytatott csoportos chatből. Túl kíváncsi vagyok ahhoz, hogy ne nézzem meg, ezért megnyitom a bejövő üzeneteimet, és olvasni kezdem, miközben óvatosan folytatom az utamat a forgalmas járdán.

Winnie: Közeledik Brad bácsi születésnapja, és nem hagyom, hogy a buliszervezés és az ajándékozás felelőssége megint az én vállamra nehezedjen. Ezúttal ti is segítetek, szemétládák.

Ty: De Winnie, te olyan jó vagy mindenben.

Winnie: Ty, esküszöm az égre, megöllek.

Ty: Legalább megtennéd, hogy azután végzel velem, hogy megtervezted Brad bácsi buliját, és kitaláltad, mit vegyünk neki?

Remy: LOL.

Én is hangosan nevetek. Csatlakozhatnék a beszélgetéshez – úgy értem, én vagyok a legeslegviccesebb testvér –, de a Club Craze bejárati ajtaja olyan közel van, és a benti meleg erősen hívogat, hogy érezzem jól magam. Ezért inkább visszacsúsztatom a telefonomat a kabátzsebembe, és a legfontosabb feladatra koncentrálok – a munkára.

Kinyitom a nagy fekete üvegajtót, belépek és azonnal egy népszerű hiphopdal lüktető ritmusa árasztja el a fülemet. Nem tudom nem mozgatni a fejemet a basszusra, miközben végigsétálok a barlangszerű téren, és a hátsó folyosó felé tartok, ahol az irodák és a táncosok öltözői találhatók.Na igen – kurvára imádom a New York-i éjszakai életet.

– Jude!

Kiki, a rezidens DJ kiabál a fülkéjéből, leveszi az egyik fejhallgatót, hogy integessen, miközben tovább táncol a fülbemászó zenére. Egy gyors kézmozdulata után a dal átvált az Arctic Monkeys{1} Do I Wanna Know? című számára, amit aztán zseniálisan kever össze a Beastie Boys{2} egyik régimódi dalával.

– A pokolba is, ez az! – Felemelem a kezem a magasba. – Ez baromi jó, Keeks!

A zene rózsaszín hajú tündére visszavigyorog rám, felemeli a hüvelykujját, majd megigazítja a fejhallgatóját, és visszatér egy sűrűnek ígérkező szombat este zenei előkészületeihez.

Mivel még csak nemrég múlt hét óra, van egy kis ideje, hogy előkészítse a dolgokat, mielőtt kinyitjuk az ajtókat a nagyközönség előtt, de amint kilenc óra van, Kikinek készen kell állnia a grúvra. Szerencsére ezt ő is tudja, és komolyan is veszi, különben soha nem tudnánk ide bevonzani a szükséges mennyiségű embert.

Márpedig az én munkám az, hogy bevonzzam a tömegeket.

A Club Craze vadonatúj hely, de a J. Winslow promóciós cég nem véletlenül híres arról, hogy a legmenőbb klubokkal dolgozik együtt. Meg kell töltenem ezt a helyet emberekkel, és az a jó, ha minél nagyobb arcok fordulnak meg itt. Megvan benne a potenciál, hogy ez legyen az egyik kedvenc helyem Manhattanben, és ha mindent jól csinálunk az induláskor, a tulajdonos hajlandó lenne szerződést kötni a cégemmel a következő négy év klubpromóciójára.

Az én feladatom az, hogy megcsináljam a bulit, segítsek az embereknek elengedni magukat, és biztosítsam, hogy vissza akarjanak jönni, újra és újra átélve az élményt.

Egy magamfajta fickónak nem is tudnék jobb munkát elképzelni.

Amint elhagytam Kiki fülkéjét, gyorsan jobbra fordulok, és elindulok a “kizárólag a személyzet számára” elérhető folyosón. Még néhány méter, és megpillantom Mavericket, egy viszonylag új barátomat, akivel elég gyorsan jóban lettünk, amikor véglegesítettem a klub személyzetét. A hátsó ajtón sétál be, amely az épület oldalán lévő sikátorbeli kis parkolóból nyílik. Szürke táska van a vállán, és egy beanie sapka takarja szőkésbarna haját.

Maverick nagy forma, és kibaszott jó vele időt tölteni – ráadásul a Club Craze táncosa. Képzeld el Channing Tatumot a Magic Mike-ból, amint a Ponyt csinálja egy darálóval, és máris elég jó elképzelésed lesz Maverick munkásságáról.

– Mizu, Winslow? – kiáltja, amikor találkozik a tekintetünk. – Mit keresel itt hátul?

– Igazából téged kerestelek. – Nem kerestem. – Tudod, eszembe jutott, hogy még mindig tartozol nekem a múlt havi játék miatt, és gondoltam, itt az ideje, hogy emlékeztesselek rá.

Elvigyorodom, megvonom a vállam, és megállok, hogy a falnak dőljek a táncosok öltözője előtt, mert tudom, hogy Maverick éppen oda tart.

– Hát persze, te olcsó szemétláda. – Nevetve hátraveti a fejét.

– Olcsó szemétláda? – kérdezem, és a mellkasomra teszem a kezem. – Te most rólam beszélsz? A fickóról, aki azt mondta neked, hogy a Mavericks meg fogja nyerni azt a rájátszást, és semmiképpen nem kellene állnod azt a kurva fogadást?

Nem ez az első alkalom, hogy mi ketten fogadunk valamire. Bizonyára nem is az utolsó. Maverick betegesen próbál legyőzni engem, én pedig függője vagyok a fogadásoknak és kihívásoknak.

A szemét forgatva felnevet, majd megáll velem szemben.

– Igen, de valószínűleg csak azért tudtad, mert a húgod maga Wes Lancaster felesége. Ez olyan, mint az istenverte bennfentes kereskedelem.

– Ne légy ilyen keserű, haver. Mondtam, hogy ne fogadj ellenük. A pokolba is, a csapat ráadásul a te nevedet viseli.

– Mindegy – forgatja a szemét. – Mivel is tartozom neked?

– Száz kövér dollárral – válaszolom. – És ne próbálj meg a szegénységről rinyálni, és kibújni a dolog alól. Még ha szar is vagy a sztriptízben, láttam, ahogy a nők egydollárosokat dugdosnak a nadrágodba. Tudom, hogy van pénzed.

Mav összevonja a szemöldökét: – Féltékeny vagy, tesó?

– Féltékeny? Pontosan mire? Az éjszakáidra, amiket azzal töltesz, hogy hagyod, hogy a nők körüludvarolják a farkadat, hogy aztán ne kelljen sírnod, amikor meglátják, milyen kicsi valójában?

– Baszódj meg! – vág vissza Mav. – Mindketten tudjuk, hogy nem véletlenül te vagy, aki behozza az embereket a partira, és én vagyok az, aki szórakoztatja őket. Csak egyikünknek van igazi tehetsége.

Nevetésben török ki.

– Térj már magadhoz. Simán tudnék táncolni. Kurvára letáncolnálak a parkettről. Azt hiszed, hogy jó kis borravalókat kapsz? Haha! Eldobnád az agyad, ha látnád, mennyi borravalót tudnék összeszedni egy éjszaka.

– Ember, szívesen végignézném, ahogy a pénzed követné a szádat a tudodhova – vágott vissza Maverick kiadós röhögés közepette. – Ma este lesz itt egy lánybúcsú. Lehet, hogy csalódást okoznánk a menyasszonynak, de jó alkalom lenne látni, ahogy elbénázod a dolgokat.

– Még a lélegzete is elállna tőlem.

– Jude, minden tiszteletem a tiéd, de még soha életedben nem táncoltál. Úgy pedig pláne nem, ahogyan én táncolok – hördül fel Mav. – Látványos bukás lenne.

Felvonom a szemöldökömet. Nem tehetek róla. Ez az az izgalom, amit mindig üldözök, a mámor, amiről nem tudok leszokni. Ez a szemétláda pedig meg fog fizetni azért, mert kételkedik a képességeimben.

Megvonom a vállam, egészen közel hajolok az arcához, és úgy kérdezem:

– Akarsz fogadni?