A csütörtöki nyomozóklub

3.

3.Ha valaha kedvük szottyanna Fairhavenből kiérve ráhajtani az A21-esre és elindulni Kent lankái felé, egy idő után feltűnik majd egy még mindig működő régi telefonfülke, amely egy éles balkanyarban áll. Hajtsanak tovább, nagyjából száz méter után látni fognak egy Whitechurch, Abbots Hatch és Lents Hill feliratú táblát. Térjenek le jobbra, hajtsanak át Lents Hillen a Kék Sárkány meg a kisbolt mellett, ami előtt az a nagy tojás van, és folytassák útjukat, amíg el nem érik a Robertsmere feletti kis kőhidat. A Robertsmere hivatalosan ugyan folyó, de ez ne tévessze meg magukat, és ne számítsanak semmi grandiózusra.

Amint áthajtottak a hídon, rögtön térjenek le jobbra az egysávos kis útra! Azt fogják hinni, rossz irányba tartanak, de ez az út gyorsabb, mint a hivatalos brosúrában szereplő útvonal, és festőibb is, már ha szeretnek gyönyörködni a sövénykerítésen átszűrődő napfényben. Az út idővel kiszélesedik, és a sudár fák lombjai között fel-felbukkannak az élet jelei bal felől, a lankás tájon. Látni fognak maguk előtt egy kis fabódés buszmegállót, ami még forgalomban van, már ha a naponta egyszer oda- és visszafelé közlekedő buszjáratot forgalomnak lehet nevezni. Közvetlenül a buszmegálló előtt, az út bal oldalán lesz a Coopers Chase bejárata felé vezető tábla.

Nagyjából tíz éve kezdték el Coopers Chase építési munkálatait, amikor a katolikus egyház eladta a birtokot. Három évvel később költöztek be az első lakók, köztük Ron. A hely Anglia első luxus-nyugdíjasfalujaként hirdette magát, noha Ibrahim utánanézett, és valójában ez a hetedik ilyen hely. Jelenleg mintegy háromszáz lakója van. Legalább hatvanöt évesnek kell lenni ahhoz, hogy az ember ideköltözhessen, és valahányszor áthajtanak a kapun a Waitrose furgonjai, egymáshoz koccannak a borosüvegek és a felírt gyógyszerek.

Coopers Chase központi épülete az egykori kolostor, amelyet három modern lakópark vesz körül. A kolostorban száz éven át csend uralkodott, az apácaruhák száraz suhogásán és az elmormolt és meghallgattatott imák halk bizonyosságán kívül alig volt benne élet. Ha valaki végigsétált sötét folyosóin, azt gondolhatta, hogy az itt élő nők egy részét elégedettséggel tölti el a békés nyugalom, mások a rohanó külvilágtól rettegtek, voltak, akik menedékre leltek itt, olyanok, akik egy homályos, rég elfeledett vitában akarták bizonyítani álláspontjukat, néhány nő pedig abban lelte örömét, hogy egy magasabb rendű célt szolgálhat. Az épületben egyszemélyes ágyakkal teli hálótermek sorakoztak, hosszú, alacsony ebédlőasztalok, a kápolna olyan sötét és csendes volt, hogy szinte hallani lehetett, ahogy Isten lélegzik. Száz szónak is egy a vége, a kolostorban éltek az Egyház Nővérei, egy olyan hadsereg, amely örökké védelmezi, táplálja és öltözteti, megbecsüli és értékesnek tartja az embert. Nem kér cserébe mást, csak egy életen át tartó odaadást, és mivel mindig van, akinek ez kell, mindig akadtak önkéntesek. Végül aztán egy nap az ember megtette a domb tetejére vezető, fákkal szegélyezett rövid utat az Örök Nyugalom Kertjébe, melynek kovácsoltvas kapuja és alacsony kőfala a kolostorra és Kent lankáira nézett, teste egy másik egyszemélyes ágyba került, egy puritán sírkő alá, a Margit és Mária nővérek generációi mellé, akik őelőtte éltek. Ha voltak valaha álmai, azok beteljesültek a zöld dombok felett, titkait örökre magába zárta a zárda négy fala.

Pontosabban három fala, mivel a kolostor nyugati oldalát teljes egészében beüvegezték, és ott került kialakításra a nyugdíjasfalu uszodakomplexuma. A tekepályára néz, távolabb pedig a látogatói parkolóra, ahova olyan nehéz parkolási engedélyt szerezni, hogy a parkolási bizottság messze a legnagyobb hatalommal bíró titkos testület Coopers Chase-ben.

Az uszoda mellett található az ízületi gyulladás kezelését szolgáló terápiás gyógymedence, ami úgy néz ki, mint egy jakuzzi, leginkább azért, mert egy jakuzzi. Ha valakit személyesen a tulajdonos, Ian Ventham vezet körbe, a túra következő állomása a szauna. Ian először mindig résnyire nyitja az ajtót, majd ezt mondja: „Akármi legyek, ha ez itt nem egy szauna.” Ian már csak ilyen.

Innen lift vezet az emeleti rekreációs helyiségekhez: az edzőteremhez és a mozgásstúdióhoz, ahol a lakók boldogan zumbázhatnak az egyszemélyes ágyak kísértetei között. Aztán ott a szelídebb tevékenységek és társaságok számára kialakított kirakósszoba. Van könyvtár, társalgó a nagyobb létszámú és kiélezettebb bizottsági gyűlésekhez, vagy azoknak a lakóknak, akik nagy képernyős tévén akarják nézni a focimeccset. A túra a földszinten folytatódik, ahol a kolostor refektóriumának hosszú, alacsony asztalai helyén egy „felső kategóriás, modern étterem” található.

A falu szívében, a kolostor mellett áll az eredeti kápolna. Halvány krémszínű stukkós külseje szinte mediterrán hatást kelt a kolostor vad, gótikus sötétjével szemben. Érintetlenül hagyták, semmit sem változtattak rajta az építkezés során, ehhez ragaszkodtak az Egyház Nővérei, amikor tíz évvel ezelőtt eladták a területet. A lakók előszeretettel látogatják a kápolnát. Itt szellemek járnak, habitusok suhognak, és suttogásokat zárnak magukba a kövek. Az ember itt úgy érezheti, hogy valami lassabbnak és szelídebbnek a része. Ian Ventham már keresi a kiskapukat, hogyan bújhatna ki a szerződésben vállalt kötelezettsége alól annak érdekében, hogy további nyolc lakást alakítson ki a kápolnából.

A kolostor másik oldalán áll létrejöttének tulajdonképpeni oka, a Fűz, amelyet ma már szanatóriumként használnak a falu lakói. A nővérek 1841-ben alapították a kórházat, ahol irgalmas szívvel ápolták a betegeket és elesetteket, akiknek nem volt esélyük arra, hogy máshol gyógyuljanak. Az épületben az előző évszázad második felében ápolóház működött, mígnem az 1980-as évek törvényi változásait követően végleg bezárta kapuit. A kolostor ekkor váróteremmé alakult, és miután az utolsó apáca is jobblétre szenderült 2005-ben, az egyház nem vesztegette az idejét, azonnal pénzzé tette az egész kócerájt.

A birtok tizenkét holdnyi, gyönyörűséges, erdőkkel teli dombos tájon terül el. Van két kisebb tava, egy igazi meg egy mesterséges, amelyet Ian Ventham kivitelezője, Tony Curran meg az emberei építettek. A rengeteg kacsa és lúd, amelyek ugyancsak az otthonuknak mondhatják Coopers Chase-t, szemmel láthatóan a mesterséges tavat kedveli jobban. A domb tetején, ahol ritkásabbá válik az erdő, a mai napig birkákat legeltetnek, a tóhoz közeli legelőn pedig húsz láma csatangol. Ian Ventham először kettőt vett, hogy feldobja velük a prospektust, de aztán ahogy az lenni szokott, elfajultak a dolgok.

Hogy miféle hely ez? Nos, dióhéjban, ez egy ilyen hely.