8.
732 Words
8.Most, hogy a konzultációnak vége, Ron Joyce-szal üldögél a tekepálya mellett. Hideg sörük csillog a napfényben. Elvonja a figyelmét egy félkarú nyugdíjas ékszerész, egy bizonyos Dennis Edmonds, aki a Ruskin Courton lakik.
Dennis, akivel Ron még soha nem beszélt, gratulálni akar Ronnak a konzultációs találkozón felhozott érveihez.
– Igazán gondolatébresztő, Ron. Bőséggel lesz mit megrágni.
Ron megköszöni Dennisnek a kedves szavakat, és várja a következő lépést, ami mindig ugyanaz. És ami soha nem marad el.
– És ő lenne a fiad? – fordul Dennis Jason Ritchie felé, aki szintén egy üveg sört simogat. – A bajnok személyesen!
Jason elmosolyodik, és udvariasan bólint. Dennis kezet nyújt neki.
– Dennis vagyok, apád barátja.
Jason kezet fog vele.
– Én pedig Jason. Örülök, hogy megismerhetem, Dennis.
Dennis egy pillanatra elbambul, várja, hogy Jason kérdezzen tőle valamit, de aztán kapcsol, és lelkesen bólogatni kezd.
– Én örülök, hogy találkoztunk. De még mennyire! Hatalmas rajongód vagyok, láttam az összes meccsedet. Remélem, hogy nemsokára újra a ringben láthatunk.
Jason újra csak udvariasan bólint, Dennis pedig eloldalog, és még arról is megfeledkezik, hogy legalább úgy tegyen, mint aki elbúcsúzik Rontól. Jason és az apja, akik már hozzászoktak az efféle intermezzókhoz, folytatják a beszélgetést Joyce-szal.
– Szóval a műsor címe az, hogy Híres családfák – magyarázza Jason. – Utánajárnak a család történetének, elvisznek mindenféle helyekre, ahol mesélnek nekem a családunk történetéről. Arról, hogy a dédnagymama prostituált volt, meg effélékről.
– Nem láttam még – szól közbe Ron. – Hol megy, a BBC-n?
– Az ITV-n. Tényleg nagyon jó, Ron – mondja Joyce. – Nemrég láttam egy részt azzal a színésszel. Te is láttad, Jason? Azzal, aki az orvost játssza a Holby Cityben, de a Poirot-ban is szerepelt.
– Sajnos nem láttam, Joyce.
– Nagyon érdekes volt. Kiderült, hogy a nagyapja meggyilkolta a szeretőjét. Aki egy férfi volt. A színész teljesen ledöbbent, látnod kellett volna a sokkot az arcán. Jaj, Jason, muszáj szerepelned – tapsikol Joyce. – Képzeld el, mi lenne, ha kiderülne, hogy Ronnak volt egy meleg nagyapja. Én aztán nagyon élvezném.
Ron elneveti magát.
– Tényleg meg akarod csinálni a Sztárok a jégent is?
– Szerintem jó móka lenne.
– Szerintem is – helyesel Joyce. Felhörpinti a sörét, és már nyúl is egy újabbért.
– Jó sok mindent csinálsz most, fiam – jegyzi meg Ron. – Joyce azt mondja, a Konyhafőnökben is látott.
– Igazad van, apa. Vissza kéne térnem a bokszhoz.
– Nem tudom elhinni, hogy még soha nem készítettél kókuszcsókot, Jason – szólal meg Joyce.
Ron belekortyol a sörébe, aztán elfordul balra, és a távolba int az üveggel.
– Jase, ott, annál a BMW-nél, ne nézz oda, az ott Ventham, akiről beszéltem. Megszorongattam, nem igaz, Joyce?
– Azt se tudta, mit kezdjen magával, annyira összezavarodott – helyesel Joyce.
Jason hátradőlve nyújtózik egyet, és közben észrevétlenül balra sandít. Joyce arrébb teszi a székét, hogy jobban lásson.
– Na, ez aztán diszkrét volt, Joyce – jegyzi meg Ron. – Jase, aki ott van vele, az Curran, aki az építési munkálatokat felügyeli. Találkoztatok már?
– Egyszer-kétszer – feleli Jason.
Ron még egyszer odapillant. Feszültnek tűnik a két férfi beszélgetése. Halkan beszélnek, de hadarva, és bár uralkodnak magukon, kézmozdulataik agresszióról és támadó hangnemről tanúskodnak.
– Nektek nem úgy tűnik, mintha balhéznának egymással? – tűnődik Ron.
Jason belekortyol a sörébe, majd újabb pillantást vet a parkolóra és az ott ácsorgó két férfira.
– Úgy viselkednek, mint egy pár, akiknek randijuk van a Pizza Expressben, és úgy tesznek, mintha nem veszekednének éppen – mondja Joyce.
– Fején találtad a szöget, Joyce – helyesel Jason. Visszafordul az apja felé, és kiissza a sörét.
– Mit szólnál egy kis biliárdhoz, fiam? Vagy rohannod kell?
– Jó lenne, de el kell intéznem valamit, apa.
– Ne segítsek benne?
Jason megrázza a fejét.
– Nem valami szórakoztató, de nem tart sokáig. – Feláll, és kinyújtózik. – Ugye ma egyetlen újságíró sem keresett?
– Miért, kellett volna?
– Nem, csak hát tudod, milyenek az újságírók. Szóval se e-mailben, se telefonon nem kerestek?
– Csak egy katalógust kaptam olyan fürdőszobákról, amelyek a hálóból nyílnak – mondja Ron. – Elárulnád, miért kérdezed?
– Ismersz, apa. Tudod, hogy mindig szaglásznak utánam.
– Milyen izgalmas! – kiált fel Joyce.
– Akkor én megyek. Nehogy berúgjatok nekem, és szétverjétek a helyet. Sziasztok! – köszön el Jason az apjától és Joyce-tól.
Joyce a nap felé fordítja az arcát, és lehunyja a szemét.
– Hát nem csodás ez a nap, Ron? Nem is tudtam, hogy szeretem a sört. Képzeld, mi lett volna, ha hetvenévesen halok meg. Soha nem is tudtam volna meg.
– Egészségedre, Joyce! – Ron felhajtja az italát. – Mit gondolsz, mi lehet Jasonnel?
– Valószínűleg valami nőügy – válaszolja Joyce. – Te is tudod, milyenek vagyunk.
– Hát, ja, valószínűleg – bólint Ron.
Figyeli, ahogy Jason útnak indul a kocsija felé. Aggódik miatta. De soha nem telt el egyetlen nap sem, akár a ringben volt a fia, akár nem, hogy Ron ne aggódott volna miatta.
- Writer
