Hallgattam.
– Kikísérlek – mondta. Majd már a kapuban: – Ha egyszer te is ilyennek fogod látni a jövőt, látogass meg újra.
Néhány nappal később egyik végzős tanítványom szakdolgozatának éppen elkészült fejezetét olvastam hivatali szobámban, amelynek ablaka a piszkos árhullámot hömpölyögtető Dunára nézett. Délután volt, nem sokkal alkonyat előtt. Néha eleredt a záporeső, aztán egy negyed órára, fél órára megint kisütött a nap, mintha az ősz és az erejében megfogyatkozott nyár birkóznának a város fölött. A dolgozat, amelyet figyelmesen kellett volna olvasnom, nem tudott lekötni. Gondolataim minduntalan elkalandoztak, időről időre megszakítottam az olvasást. Az ablaküvegen kívülről világosszürke lepedék képződött az esőtől, valahol nem messze mentőautó szirénázott. Hazamenni éppúgy nem volt
