Nyilvánvalóan kezdett vakvágányra futni a beszélgetésünk, mintha mi hárman is be lettünk volna zárva egy üvegketrecbe. Végtére is nem azért jöttem, hogy egész délután kígyókról meg egerekről társalogjunk. Mindamellett azt sem szerettem volna, ha türelmetlennek látnak. Meg tapintatosnak is kellett lennem, hiszen Andrea hátha tényleg komolyan beteg volt. S akkor már inkább beszélgetek egerekről, mint a halálról. De azért az ilyennek is van határa. Mikor a beszélgetés fonala az egerekről és a kígyókról megint a kaktuszokra terelődött, rohamosan fogyni kezdett a türelmem. Sőt, némi részvétet éreztem Gaszton iránt. A csendéletek roppant termetű festője is szenvedhetett, de úgy látszik, neki nagyobb gyakorlata volt a szenvedésben, mint nekem. Vagy talán titokban ő maga is az elmúlásra készülődöt
