A tekintélyes, többfogásos vacsora tetemes költségét, természetesen, ő állta. Sokat evett és lassan, s tekintete el-elkalandozott a helyiség különböző irányaiba, mintha attól tartana, valaki felismerheti, vagy valamilyen okból nem lenne egészen biztonságban. Beszéd közben néha megérintette a kezemet, s ez a bizalmasság, mit tagadjam, akkor és ott jólesett. A hangja és a viselkedése éppencsak annyira volt visszafogott, amennyire talán ő maga se döntötte még el, hogy a kisöccsének vagy a szeretőjének a szerepére kérjen-e föl. Elmondta, hogy kint is elég nagylábon éltek, a férje adósságokba verte magát, s ő ennek a terhét nyögi most. Bár nem marad sokáig, ez a szálloda drága neki, arra kér hát, keressek neki egy olcsóbb szállodát. „Költözz hozzám” – ajánlottam fel a legkézenfekvőbb megoldást
