3

3174 Words

VIRGIL VALAMIVEL hajnali négy után érkezett meg a Ramadába, a Délnyugat-Minnesotai Állami Egyetemmel szemben. Fél hétre állította be az ébresztőt: és szinte még le se ért a feje a párnára, már el is aludt. Pedig aludt a gépen is, szombat reggel, Miami és Minneapolis között; aztán szombat délután, ahogy hazaérkezett, is szunyókált egy cseppet, ráadásul elég fiatal volt még ahhoz, hogy kibírjon egy napot két óra alvással. És mégis, amikor megszólalt az ébresztő, úgy érezte, egy percet sem aludt, és tudta, hogy az egész délutánt félálomban kóvályogva fogja tölteni. Egy percecskét még elüldögélt az ágyon, aztán felvette a padlóról a mobilját, és beütötte az „Otthon” névre keresztelt számot. Az anyja soha életében, egyetlen napon sem kelt fel később reggel hatnál: most, ezt látták Virgil lelk

Free reading for new users
Scan code to download app
Facebookexpand_more
  • author-avatar
    Writer
  • chap_listContents
  • likeADD