A TENISZLABDA
A villanegyed úgy emelkedik a város fölé, akár egy emlékmű. A kertek felfutnak a dombtetőre, ahonnan be lehet látni az egész környéket, jobbra a várost, a cifra templomtornyokat, a dombok alatt épülő új negyedet hatalmas bérkaszárnyáival, balra az apró szigetekhez hasonlítható falvakat.
– Jövőre mi is napszámosokat fogadunk – ajánlotta Ica. – Nem akarom, hogy tönkretedd magad a kert miatt. Lassan semmire se marad időd.
Elsősorban őrá nem. Ezt így kell érteni. Ica nem jár le a városba, megelégszik azzal, hogy este felkapaszkodik a kert végébe, és meghallgatja a harangszót. Ilyenkor kémlelődik, mintha azt vizsgálná, melyik toronyban harangoznak, és elcsodálkozik azon, hogy amonnan, a falvak felől egy hangot se hoz a szél.
– Egyszer elviszel oda. A parasztok közé. Innen semm
