CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR NOVELLA
Mielőtt örökre elnyelte volna a provincia mocsara, Vígh csak annyit árult el évfolyamtársainak: az adjunktus most sem azért hívatta, hogy megigya vele a pertut. Víghet még sosem kapták hazugságom, s mint a legtöbb félénk és feminin lelkületű férfi, bőszítően becsületes és kötelességtudó volt, a jó humort pedig hírből sem ismerte. Az már az ő titka maradt, hogy az adjunktus csaknem a könnyekig meghatódott, amikor kirukkolt az ő adjunktusi-irodalomtörténészi titkával, s Vígh sehogyan sem értette, hogyan lehetséges ilyen hosszú ideig hallgatni valamiről, ami úgymond „nagyszerű”, „ragyogó” és „megismételhetetlen”, s amiről egyedül az adjunktusnak van valamelyes fogalma ezen a világon. Vígh azonban megbocsátott neki. Aki fizetésből él, kénytelen pragmatikusan gond
