EGY PONYVAREGÉNY VÉGE
Milyen szerencse, mondhatnám, hogy a valóság és fikció határán nincs útlevél-ellenőrzés, se vámvizsgálat. Tulajdonképpen csak egy régóta lezáratlan ügy végére szerettem volna pontot tenni. Magamról annyit, hogy Polónyi Lászlónak hívnak, a szemem zöld, mint a macskáké, s bariton hangom van. Egyik ősömet császári zsoldosok húzták karóba a tizenhetedik században, egy másik ősöm viszont országgyűlési képviselő lett, de harmincnyolc éves korában megháborodott. Ezek után nem lehet véletlen, hogy író lettem.
Az elmúlt tizenöt évben keresztül-kasul beutaztam az országot, s nincs olyan magyarlakta település, ahol meg ne fordultam volna legalább egy-két órára. Csak a legeldugottabb, legistenhátamögöttibb apró falvakat nem ismerem. Ezért is lepődtem meg, amikor T.-be hívtak ír
