Jó ideje háton fekszem a sötét szobámban. A szüleim már kikapcsolták a rádiót, leoltották a lámpát az étkezőben, és elcsoszogtak papucsban a hálószoba felé. Még nem alszanak. Arra várnak, hogy meghallják Delfinát, aki még nem ért haza.
Eszembe jut egy hülye gondolat: ez a borzalmas este azzal kezdődött, hogy Delfina és a vőlegénye elmentek egy esküvőre, ahonnan a testvérem még nem ért haza. Ha meg tudom győzni Mabelt, ha meg tudom magyarázni neki, ha észhez tudom téríteni, be tudom bizonyítani, hogy amit mondott, az nemcsak sértő, de egy hazug ostobaság is, akkor Mabel visszavonja, és minden olyan lesz, mint előtte.
Nem volt erőm átöltözni. Csak bezuhantam az ágyba. Ahogy a szemem hozzászokik a sötétséghez, látni kezdem a tárgyakat a félhomályban: a szoba részleteit, a könyveket az aszta
