– Tessék?
Ez a kérdés tőlem érkezik. Felülök az ágyban, és meglepve látom, hogy teljesen egyedül vagyok, így hát elkönyvelem, hogy álmomban beszélgettem valakivel. Úgy kelek fel, hogy nem tudom, hány óra, csak azt látom, hogy besüt a hálóba a nap, hogy nem tudom, hány órát aludtam, de gyanítom, hogy nagyon sokat, és hogy van egy rettenetesen furcsa érzésem. Mégpedig az, hogy míg korábban én hoztam a döntéseket, én irányítottam az életemet – még ha nem is volt tökéletes –, most a kormány rég nincs a közelemben sem. Mások irányítanak, és nemcsak Arielre gondolok, hanem erre az egész tévés dologra, amibe belekeveredtem. Itt ülök egy vadidegen, világvégi nagyvárosban, egy vadidegen szálloda üres hálószobájában egyedül, és azt sem tudom, hány óra, és nincs semmi dolgom mára.
Hirtelen beugrik
