– Szia, Bora! De jó, hogy hívsz!
– Nagypapa. Helló. Hogy vagy?
– Azt kell mondanom, így, hogy lesittelték a nagyanyádat, nem a legjobban.
– Ó.
– Bora, ez tarthatatlan! – A hangja inkább egy riadt gyereké, nem egy bátor férjé. – Tudtál segíteni neki?
– Igen – rebegem, és hallom ám a saját hangomon, hogy mennyire bizonytalan. Megköszörülöm a torkom. – Ariel ügyvédei ki fogják hozni. Valami félreértés lehet, ne aggódj!
– Félreértés? – hördül fel. – Biztosan nem félreértés!
– Tessék?
– Évek óta feketén árulja az órákat.
– Órákat? – Ez a kérdés úgy hangzik a számból, hogy óórákaaaat? Vagyis mintha egy ártatlan kislány tenné fel. De a nagyapám nem reagál ezekre a finomságokra. – Miféle órákat?
– Hát a karórákat. Rolex és társai.
– Óóóóó… – Hallhatja a hangomon, milyen hatalmas erejű v
