– Nyugalom, relaxálj, mindjárt ott vagyunk! – mondja a macskanő. Én a hátsó ülésen fekszem, és igyekszem teljes beleéléssel nyöszörögni.
Hát jó, néhány órába telt, mire kitaláltam a szökési útvonalat, de sokszor érzem azt, hogy lépcsőházi gondolkodó vagyok. Ráadásul nem is születtem bele ebbe a pörgős tévés világba, hogy a szektákról ne is beszéljünk.
Most mindenesetre úton vagyunk egy kórház felé, mert vakbélgyulladásom van. Okés, nincs, de a szilveszteristák már bevették. Nem véletlen, hogy nincs közöttük egyetlen orvos sem, nyilván megpróbálná kigyógyítani őket az őrületből. Mindenesetre már nincs sok hátra, és én le fogok lépni tőlük.
A macskanő teljes pánikban ül az anyósülésen, a masszőr pedig életveszélyes manővereket hajt végre Melbourne utcáin. Sajnos vagy szerencsére fekszem a
