– Most, azonnal jöjjön ide a feleségéért! – A doki szavai annyira határozottak, ami nem is csoda, tekintve, hogy itt héderelek a vizsgálóasztalon a menyasszonyi ruhámban (amiről persze nem lehet megállapítani, hogy ebben mondtam ki az igent, mert csak egy szép fehér ruha, és azt sem tudnám megmondani róla, hogy egymillió dolláros Chanel, amit egy liciten vett meg Ariel), és foglalom a helyet a valóban sürgősségi ellátásra szoruló páciensek elől. – Igen, oda tudom adni, egy pillanat – nyújtja felém a telefont.
– Bora, mi történt? Kerestelek mindenfelé, és most tényleg egy orvosnál vagy?
– Uhh. – Hát jó, ezt értheti igennek, nemnek, bárminek, nem igazán futom csúcsformámat.
– Uhh??! – kérdez vissza. Gondoltam, hogy ezt nem hagyja annyiban. Nem is érthető túlságosan, de nem érzem úgy, hogy
