8 Hámori Balázs főhadnagy elolvasta a Népszabadság párizsi tudósítójának a jelentését a sikertelen bankrablást kísérletről. Bakunin-brigád. A fenébe is. Erről a terrorista csoportról eddig még nem hallott. Bakuninról annál többet. A pártiskolán sokszor emlegették a nevét, amikor bíráló megjegyzéseket tettek és elítélték az uralkodók elleni egyéni terrort, és Leninre hivatkoztak, aki azt tanította, hogy az egyes ember ellen elkövetett terrorista cselekmények semmit sem változtatnak a munkásosztály helyzetén, mert a megölt uralkodó helyébe másik uralkodó lép, és a kizsákmányolás nem fog megszűnni. Leon Auriol gimnáziumi tanár sebesülten került a terroristaellenes csoport kezébe. Leon Auriol, hiszen ez Márti férje. Nem lehet tévedés. Párizsban négyszer-ötször annyi ember él, mint Budapesten

