FINN
– Finn! Finn, ébredj fel! Nyisd ki a szemed!
Finn felriadt. Már megint elkábult, és az alatt az idő alatt a víz ismét emelkedett egy kicsit, egyre közelebb volt az arcához.
Az anyósülést már nem lehetett látni, mert teljesen víz alá került.
– Finn!
A hang ismét megszólalt, ő pedig beazonosította a forrást. A hátsó ülésről jött. Lassan hátrafordult, a könnyei némán potyogtak az alatta lévő vízbe. Olyan régóta nem láttam már az arcát, és nem hallotta a hangját.
– Szervusz, fiam!
Furcsamód az apja nem tűnt idősebbnek. Alig volt észrevehető korkülönbség közte és a fia között. Finn zavart tudatalattija nyilvánvalóan nem tudta elképzelni, hogyan változott volna meg a külseje az elmúlt huszonhét év alatt.
– Apa! – Ennél többet nem tudott mondani. Elszorult a torka, és nem akart sírva
