FINN
A sötétség ezúttal teljes lett. A szemhéja elnehezült, és úgy érezte, többé nem is tudja kinyitni. De miért is akarná? Hiszen az elméje sötét árnyékában végre megtalálta őt. Hallotta Gemma hangját, tisztábban, mint amikor hallucinációként ült mellette a roncsban az esküvői ruhájában. Érezte, ahogy az ujjai az arcát simogatják, és ha csak egy morzsányi erő is maradt volna benne, odafordította volna a fejét, és megcsókolta volna a kezét. Ám az ereje, úgy, mint az idő, elfogyott számára. Hallotta a víz csobogását közel a füléhez, és ez eltompította Gemma hangját.
Pedig most beszélt. Nem hozzá, mert eltűnt a hangjából az a lágy színezet. Sírt beszéd közben, és valakit sürgetett, hogy siessen.
– Mondja meg nekik, hogy az úttesten álló kocsimat keressék! Úgy meg fognak találni minket.
F
