– Korán keltél.
Megijedtem, amikor beléptem a konyhába. Nem mintha elfelejtettem volna, hogy Hannah itt maradt éjszakára, sokkal inkább azon döbbentem meg, hogy megint a régi helyén ül a konyhaasztalnál. Olyan volt, mint valami furcsa sci-fi történet, ahol bekerülsz egy féreglyukba, majd hét évvel korábban bukkansz elő a múltban.
Már csinált kávét, most pedig felállt, és levette a kedvenc csészémet.
– Ezt én is mondhatnám neked.
Hannah gondtalanul felnevetett, egy pillanatra irigyeltem ezért.
– Ó, a reggeli lustálkodás már csupán a múlté, ha van egy eleven hároméves gyereked. Csak várj, amíg… – Hirtelen elhallgatott, rémület ült ki az arcára. A pillanat úgy nehezedett ránk, mintha mázsás kő lett volna. – Gemma, nagyon sajnálom. Nem akartam…
– Ugyan már, ne törődj vele! – válaszoltam,
