Ha valaki megkérdezte volna, hol az a köteg képeslap, őszintén nem tudtam volna megmondani neki. Ezért még furcsább volt, hogy kiestek a ruhásszekrényem felső polcáról, amikor feltettem a táskám. Felszedtem őket a hálószoba szőnyegéről, ahová a képes felüket mutatva értek földet. A legfelső kép színei az évek során kialakultak. Az ausztrál égbolt már nem volt olyan égszínkék, Sydney kikötőjének vize inkább szürkének látszott, mint kékeszöldnek, de az Operaház még mindig szép volt. A képeslapokat összefogó befőttesgumi a négy év alatt elérett és elszakadt, fájdalmasan megcsípte az ujjam, mintha figyelmeztetni akart volna, amikor hozzáértem.
Odavittem az ágyra, és kiterítettem a paplan tetejére az összes képeslapot. Nem kellett elolvasnom a bélyegzőket, hogy tudjam, milyen sorrendben küldte
