A KÖNYVESBOLTBAN
Tizennyolc hónappal korábban
– Sajnálom! Tényleg nagyon elkéstem! – kiáltotta Hannah, miközben átszaladt hozzám a csúszós járdán.
– Dehogy! – hazudtam, mert nem akartam, hogy rosszul érezze magát, különben sem az ő hibája volt, hogy már tizenöt perccel azelőtt sem éreztem a lábujjaimat, annyira fáztak. Ezért csakis én voltam a felelős, mert vékony talpú, divatos csizmát választottam ahelyett, hogy valami melegebbet vettem volna fel. – Én is csak most értem ide – tettem hozzá a biztonság kedvéért.
– Na, ez jó nagy hazugság – állapította meg Hannah, és belém karolt. – Mert olyan piros az orrod, hogy biztosan jó ideje vársz már ebben a hóviharban.
Elfintorodtam a megjegyzése hallatán. A fényes, piros orr határozottan nem az a külső jegy, amit a tükör előtt hosszasan prób
