Megálltunk egy gyalogátkelőhelynél, és amíg vártuk, hogy elmenjen előttünk egy furgon és átmehessünk a zebrán, észrevettem, ahogy Finn halványan mosolyog.
– Feltéve, hogy nem fogsz eltűnni megint Sydney-be a következő héten vagy azután – tettem hozzá gyorsan. Hát tessék. Végül csak rákérdeztem. Nem volt különösebben burkolt vagy laza, és minden finomságot nélkülözött, így viszont legalább már tudni fogom, hogy állunk.
– Azt tervezem, jó ideig itt maradok.
Nagyon igyekeztem, hogy ne lehessen látni rajtam az örömöt, de biztos voltam benne, hogy az arcomra vannak írva az érzéseim.
– Valóban? – kérdeztem, próbálva lazának mutatkozni, amit persze senki sem vett volna be. – Nem is tudtam, hogy megváltozott a terved.
– Csak mostanában történt. Ami azt illeti, ebben a percben – felelte, és me
