A telefonom a kocsi első ülésén csörgött. Hallottam a lehúzott utasoldali ablakon keresztül. Kivettem a fogam közé szorított szöget, és gyorsan bevertem a tölgyfa törzsébe. Sokat fejlődtem. Most már gyorsabban tudtam kiszögelni a szórólapokat, és kevesebbszer ütöttem a hüvelykujjamra a kalapáccsal.
Fogytak a lapok a dobozból. Mielőtt elindultam otthonról, megszámoltam, mennyi van még, és nem értettem, miért nem érkezett egyetlen válasz sem a kirakott hatszázharmincra.
Finn ferdén állt a fatörzsön. Láttam, ahogy negyvenöt fokos szögből néz le rám. Ettől a hetyke ferdeségtől szinte kötekedő lett a tekintete, mintha már ő is kezdett volna kételkedni abban, mennyire hatékony ez a terv.
– Jobb, mint a semmi – mondtam neki, miközben behajoltam a kocsi ablakán, és a kezembe vettem a telefont.
