FINN
Megint a madarak ébresztették fel. Látni nem látta őket, csak hallotta. Túl nagyok voltak ahhoz, hogy seregélyek legyenek, és túl dühösek, hogy fekete rigók. Ezért biztosra vette, hogy varjak. És a hangjuk alapján igen éhesek lehettek. Szörnyű gondolat volt erre ébrednie az ötödik – vagy már a hatodik? – reggelen. A napok kezdtek összefolyni, és mivel nem látta a napfényt – mert alig hatolt át a sűrű növényzeten –, nehéz volt megállapítania, mikor volt éjszaka és mikor nappal. De más nehézséggel is küzdött. A valóság kezdett lassan széthullani. Olyan dolgokat hallott, amelyeknek nem volt értelmük, olyan emberek hangját, akikről tudta, hogy nem lehetnek ott vele. Valahogy mégis ott voltak.
Eleinte állandó volt a fájdalom, később aztán elkezdett csökkenni. Amit talán jónak is tarthato
