Túl közel

2

WITTE

– Kikísérted a hölgyet, Witte?

Másnap reggel Mr. Black belép a konyhába, Savile Row öltönyben és tökéletesen megkötött nyakkendőben; egyik sem volt jelen a ruhatárában, mielőtt engem alkalmazott. Én tanítottam az úriemberek számára készült ruházat finomságaira, ő pedig odaadó tanítványnak bizonyult.

Kívülről alig látni azt a csiszolatlan fiatalembert, aki hat évvel ezelőtt alkalmazott, miután megözvegyült és majd belerokkant a gyászba, és az volt az első dolgom, hogy eligazítsak mindenkit, aki megkörnyékezte kérdésekkel vagy részvétnyilvánítással. Idővel tüzes ambícióvá formálta a fájdalmát. Ez – és rendkívüli intelligenciája – újjáélesztette a gyógyszeripari vállalatot, amit az apja sikkasztása a csőd szélére sodort.

Csodák csodájára sikerrel járt – zseniális volt.

Megfordulok, és a reggelijét a fekete márványlapos konyhaszigetre helyezem, ahol tökéletes harmóniát alkot a korábban kikészített ezüst evőeszközökkel. Tojás, szalonna, friss gyümölcs – a kedvenc reggelije.

– Igen, Ferrari kisasszony távozott, amíg ön zuhanyozott.

Felvonja sötét szemöldökét.

– Ferrari? Tényleg?

Nem lep meg, hogy meg sem kérdezte a nevét, csupán elszomorít. Hogy kik ezek a nők, semmit sem jelent számára; neki csak az számít, hogy Lilyre emlékeztették.

Soha nem láttam még, hogy a húgán, Rosanán kívül más nő iránt őszinte gyengédséget mutatna. Mindig udvarias a szeretőihez. Figyelmesen udvarol. De a kapcsolatai egyetlen estére korlátozódnak. Soha nem küldött virágot a szeretőinek, soha nem engedett meg magának egy pikáns telefonhívást, és soha nem hívott meg vagy kísért el egy nőt vacsorára. Nincs tudomásom arról, hogyan bánik azzal a hölggyel, akivel éppen intim viszonyban van. Talán soha nem fogom megtudni.

A kávéért nyúl, amit leteszek elé. Gondolatban nyilvánvalóan a napi programját futja végig, legújabb szeretőjét örökre kitaszította a fejéből. Keveset alszik, és túl sokat dolgozik. A szája két szélén mély barázdák vannak, amiknek nem kéne ott lenniük egy ilyen fiatal emberen. Láttam már mosolyogni, sőt nevetni is hallottam, de a szeméből mindig hiányzik a derű. Nem éli az életet, csupán elviseli.

Biztatom, hogy egy pillanatra élvezze az eredményeit. Azt mondja, jobban fogja élvezni az életet, ha már halott lesz. Az egyetlen vágya, hogy újra találkozhasson Lilyvel. Minden más csak időtöltés.

– Kitűnő munkát végeztél a tegnap esti partin, Witte – jegyzi meg szórakozottan. – Mindig jól csinálod, de akkor is. Nem árt, ha kimondom, milyen nagyra értékelem, ugye?

– Dehogy. Köszönöm.

Hagyom, hogy falatozzon és olvasgassa az újságot, és átmegyek a hosszú, tükörfalú folyosón a lakás privát részébe, ahová senki másnak nincs bejárása. A bájos Ferrari kisasszony a lakás túlsó végén lévő hálószobában töltötte az éjszakát, egy hófehér és steril lakosztályban, amit szándékosan úgy alakítottak ki, hogy semmiben se hasonlítson a ház többi részéhez. Lily nem kedvelné ezt a helyiséget, mintha ez önmagában elég lenne ahhoz, hogy a kísértete ne figyeljen és ne tudjon a funkciójáról.

Nem sokkal azután, hogy felbérelt, Mr. Black megvásárolta ezt a tetőtéri lakást, amikor a torony még építés alatt állt. Gondosan felügyelte a belső tér kialakítását, a falak és az ajtók elhelyezésétől kezdve az anyagok kiválasztásáig. Mégsem mondhatom, hogy a tér az ő személyes stílusát tükrözné. Minden bútordarabot és kiegészítőt úgy választott ki, hogy imádott Lilyje ízlését tartotta szem előtt. Nem akarta újrakezdeni az életét, megszabadulni az emlékétől; csak egy lakást akart a városban, és ügyelt arra, hogy elhunyt felesége is benne legyen. Mindenhol, szinte mindenütt jelen van az emléke. Ebből a szempontból úgy érzem, ismerem őt.

Elegáns volt. Drámai. Érzéki. És sötét, mindig sötét.

Megállok Mr. Black hálószobájának küszöbén, és megcsap a zuhanyból áradó pára. A házastársi lakosztályok elfoglalják a lakás egyik teljes oldalát, szobányi ruhásszekrényekkel, egymáshoz illő márványlapos fürdőszobákkal és egy közös nappalival.

A feleség lakosztályából a széles, mély ágy sarkától a Billionaires’ Row-ra és a Hudsonra, jobbra pedig Lower-Manhattanre nyílik kilátás. Az alkonyi fényben szinte lángolni szokott a pazarul berendezett és gazdagon bútorozott szoba, a naplementék melegséget kölcsönöznek a tengermélyi dekorációnak, amit a munkaadóm kérésére néhány naponta friss csokrokkal egészítek ki. A szoba mindig készenlétben áll – egy olyan nőre vár, aki már elment, mielőtt az övé lett volna. Az LRB monogram szinte mindenen jelen van, dombornyomással vagy hímzéssel, mintha arról akarná biztosítani Lilyt, hogy ez a helyiség csak az övé. A ruhái megtöltik a szekrényt és a fiókokat. A fürdőszobája teljesen felszerelt.

Az elhagyatottság üres visszhangjának be kéne árnyékolnia a gyönyörű lakosztályt, mégis körbelengi egy különös energia, magának az életnek az előfutára.

Lily itt van, nem látni, de érezni.

A férji lakosztály ehhez képest visszafogott. Mr. Black egy keskeny ágyon alszik, amit úgy választottak ki, hogy ne törje a hatalmas kép hatását, mely a falat uralja, közvetlenül szemben azzal a hellyel, ahol éjszaka álomra hajtja a fejét. Liliomminta díszíti a fiókjait, liliomokat hímeztek az ágyneműjére. New York úgy terül el a lábai előtt az ablakokon túl, mint egy ajándék, ám az ágy elhelyezéséből adódóan a kilátás a háta mögött, Lily képe pedig vele szemben van. Ez is azt jelképezi, ahogyan az életét éli: közömbös a világ iránt, és egy rég eltávozott nő megszállottja.

Mr. Black Lilyvel fejezi be a napját. A portré az utolsó, amit lát, és az első látvány, ami ébredéskor fogadja. A feleség szobájával ellentétben a munkaadómé olyan, mint egy kripta: hűvös és kísértetiesen csendes, az élet nyomaitól mentes.

Elfordulva a Central Park északkeleti részére nyíló kilátástól, az asszony, akinek halhatatlan tökéletessége megragadja a figyelmet, magára vonzza a tekintetemet. Intim és profán kép. Lily teljes életnagyságban fekszik egy szétdúlt ágyon; felsőtestét fehér lepedő takarja, hosszú fekete haja a karcsú karokra omlik. Ajkai csóktól duzzadtak, az arca kipirult, a szeme csillog a vágytól és a mohóságtól. A hamuszürke falszín előtt a szépség, a megszállottság és a pusztítás szirénénekével hívogat.

Gyakran rajtakaptam magam, hogy bámulom, hogy megragad makulátlan arca és lehengerlő érzékisége. Néhány nő már a puszta megjelenésével be tudja hálózni a férfiakat.

Olyan fiatal volt, alig múlt húszéves, mégis mély benyomást tett mindenkire, aki csak ismerte. Szenvedő férjét hátrahagyta a kétség, a bűntudat és a szívszorító kérdések börtönében… a válaszokat pedig magával vitte a vízmélyi sírba.