WITTE
Mr. Black kilép a kórházi szobából, de az ajtó üvegén keresztül visszanéz a válla fölött. Végigsimítja az arcát, majd leereszti a karját. A keze ökölbe szorul, mintha támadásra készülne. A lába nyughatatlan, könyörtelen ütemet ver a padlón.
Amikor megismerkedtünk, még állandóan mozgásban volt – járkált, leült, majd felállt végtelen ismétlésben, megcélozta papírhulladékkal a miniatűr kosárlabdapalánkokat, amiket előszeretettel erősített a szemetesek fölé. De az évek során egyre inkább visszafogta magát. A valaha szenvedélyes, egyszerű férfi lassan edzett, hajlíthatatlan acéllá keményedett.
Egyedül akkor láttam visszavedleni a régi énjévé, amikor egyik este mesélt nekem Lilyről. Szüntelenül fel-alá járkált a könyvtárban. Oda-vissza. Oda-vissza. Valamiféle évforduló lehetett, vagy az
