LILY
Hajnal előtt ébredek, álmatlan álomból riadok. Az ágyon heverő tabletért nyúlok, arra a térfélre, ahol reméltem, hogy te fogsz feküdni, és törlöm az ébresztést. Nem emlékszem, mikor süppedtem az öntudatlanság mélyére. Csak arra, hogy addig sírtam, amíg bele nem sajdult a szívem, annyira fájt, hogy megszakítottad az érintést, és megtagadtad tőlem a vágyad. Kockáztattam és vesztettem, ám a lehetőség, hogy talán akartál volna engem, ha önmagamként közeledek hozzád, kínzó reménnyel kecsegtet. Elérkezett a reggel, és fegyverként használom a vágyam; ez az, ami kilök az ágyból.
Pillanatokon belül ott állok a kíméletlen vízsugár alatt, a falakat és a padlót borító hatalmas márványlapok között. A fekete erezet olyan, akár megannyi pókhálóba gabalyodott, kísérteties faág, ennél jobban nem is
