LILY
Bekapcsolom a nappali kandallóját a dohányzóasztalon lévő távirányítóval, majd hátradőlök a széles kanapén, és betakarom a lábam az egyik műszőrme takaróval. Beletelik egy percbe, mire rájövök, hogy a szirénes festmény olyan, mint a lakás nappalijában függő tükrös tévé; a kép egy gombnyomással képernyővé változik.
– Szia!
A hangodra a folyosó felé fordítom a fejem. A vállad a falnak támasztod, lezser és lélegzetelállítóan jóképű vagy. Egy szívdobbanás erejéig látom azt a fiatal férfit, akit valaha ismertem, ahogy felsejlik a mostani férfi mögül. Karcsú teste keskenyebb, mint a tiéd, a haja hosszabb, a mosolya nyílt és pimasz. A szemében derű, huncutság és szerelem fénye csillog. Pislogok egyet, és eltűnik.
– Szia! – felelem.
– Miben sántikálsz? – A tekinteted sötét és figyelmes.
